Bemutatkozás

A GYÓGYSZERTÁR TÖRTÉNETE

A Mátyás Király Gyógyszertárat Hajagos András alapította 1821-ben.
A  kecskeméti levéltári adatok alapján a gyógyszertárat 1837-ben Mollik József gyógyszerész vette meg, majd 1841-ben Angyal Antal lett a gyógyszertár tulajdonosa. 1848.augusztus 7-én Scheftsik István, majd 1853 novemberében Machleid Alajos tulajdonába került. Machleid 1887 novemberében Farkas Ignác izsáki gyógyszerésznek adta el a már jólmenő patikáját. Farkas Ignác alapos szaktudással és jó üzleti érzékkel folytatta elődjének törekvéseit és később fiával, Dr. Farkas Bélával közösen vezette a patikát. Farkas Ignác, a népszerű „Náci bácsi”,mint jól képzett gyógyszerész Kecskemét város közéletében is jelentős szerepet játszott. Szőlő- és gyümölcstermesztéssel is foglalkozott. Különféle permetezőszerekkel, rovarirtó- és növényvédő oltóviaszokkal tette híressé a „Farkas–patika„ nevét. Farkas Ignác több, mint fél évszázadig volt Kecskemét kiemelkedő személyisége. 1944-ben bekövetkezett halála után a családtól Skultéty József, eddigi bérlő vette meg a patikát, amit azután az állami kezelésbe vételkor 12/4 számmal állandó ügyeletes szolgálatra jelöltek ki.

Ektikus-neoreneszánsz stílusú diófa bútorzata az 1880-as években készült. A bútorzat az 1970-es években szakszerűtlenül átalakítva Kalocsára került, majd egy része jelenlegi helyére: a Czollner tér 5. alatti Műemlék Patikába.


A Mátyás Király Gyógyszertárban szakmailag kitűnően felkészült gyógyszerész és asszisztens kollégák, automata beteghívó rendszer és öt darab
- korszerű bankkártya leolvasóval felszerelt - árazóhely biztosítja vásárlóink gyors kiszolgálását, lehetővé téve a személyes, intim kommunikációt.

Kellemes, családias környezetben széles termékválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat.

8
9
3
5
A Mátyás Király Gyógyszertár Kecskemét belvárosában, a Magyar Államkincstár műemlék épületében üzemel.
Az érdeklődőknek szívesen adunk tanácsot és felvilágosítást többek között az alábbiakkkal kapcsolatban:
  • gyógyszerek adagolása, javallatai, gyógyszerkölcsönhatások és mellékhatások
  • egészséges életmód
  • természetes gyógymódok alkalmazása
  • alapvető higiénés elvárások megteremtése
  • gyógynövények, gyógyteák és gyógynövény tartalmú készítmények alkalmazása
  • különböző betegségek megelőzése
  • homeopátiás készítmények alkalmazása
  • különböző kozmetikai termékek használata
7
2
6
4